A ljigi szobafestő Željko Šutuljić, aki felajánlotta, hogy a zvezdarai szülészet málló vakolatú falait kifesti, rendbe hozza, az Instagram fiókján jelentette be, hogy a kórház belső tervei miatt nem tudja megvalósítani célját. Mint írta

Kedves emberek,
azt a választ kaptam a kórháztól, hogy a belső tervek miatt halasztani kell az akciómat, nem mondták meg, hogy mikorra – mondta.

Mint írta, február 6-án szóbeli megegyezések után határozta el, hogy márciusban hét napig azon fog dolgozni, hogy a kórház szülészeti osztályát kifesse.

A szobafestő, aki tesz is a nőkért

Miután bejelentettük a kampányt, azt mondták, hogy hivatalosan forduljak a kórházhoz ezzel az adománnyal, munkaszüneti nap után. Február 19-én, hétfőn meg is tettem ezt. Felsoroltam azt is, hogy ki csatlakozott még a kampányhoz. Volt, aki klíma szerelést ajánlott fel, kapcsolócserét, továbbá 15 éjjeli szekrényt, párnát és takarót is felajánlottak – mondta. Február 26-án azonban elutasító választ kapott – tette hozzá.

Ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy valamit csináljunk. Felhívott még egy ember, aki szintén készen állt arra, hogy a munkához csatlakozzon, egy ausztriában dolgozó kolléga szintén a dátumot várja. Higgy az emberekben, ennyit kell elmondanom, mert sok jó vann – zárta Željko Šutuljić.

Korábban arról írt, hogy a szülészeti osztály vezetőjével egyetértésben arról döntöttek, hogy négy szobát, az osztályt és a klinikai helységet festi majd ki. Azonban a neki továbbított emailben, amelyet Željko eljuttatott az N1 szerkesztőségébe, és amelyet a kórház igazgatósága írt alá, a következő áll:

Jelen pillanatban, tekintettel az intézmény belső terveire, valamint az illetékes minisztérium és Szerbia kormányának folyamatos szülészeti beruházásaira, megértésüket kérjük, amiért szolgáltatásaikat egyelőre elhalasztjuk, így a tervezett beruházások és az épületre tervezett rekonstrukciók után ( folyamatban vannak a munkálatok) felvesszük Önnel a kapcsolatot, és megvalósíthatja elképzeléseit.