Technikailag jól voltak levezényelve a választások Szerbiában, a választók több politikai alternatíva közül választhattak az előrehozott parlamenti választásokon, de meghatározó volt az államfő részvétele a folyamatban, ami az uralkodó párt rendszerbeli előnyeivel együtt egyenlőtlen feltételeket teremtett – áll az EBESZ közleményében, amit az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) missziójának végső jelentéséről adtak közre szerdán délután.

„Az alapvető szabadságjogokat általában véve tiszteletben tartották a kampányban, de éles retorikával, a sajtó részrehajlásával, a közszférában dolgozókra gyakorolt nyomással és az erőforrásokkal való visszaélésekkel megsértették azt” – tették hozzá. A közlemény szerint a jelentés 25 olyan ajánlást fogalmaz meg, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a választásokat összehangolják az EBESZ-en belüli kötelezettségekkel, valamint a demokratikus választások egyéb nemzetközi gyakorlatával. Ezek között szerepel egyebek mellett a törvények széles politikai konszenzuson alapuló felülvizsgálata a korábbi ajánlások alapján, a helyi választási bizottságok tagjainak és a választóknak a képzése, illetve felvilágosítása, a választói névjegyzékek felülvizsgálata, a hivatali és állami erőforrásokkal való visszaélések megakadályozását lehetővé tevő intézkedések bevezetése, a választókra, közalkalmazottakra való nyomásgyakorlás megakadályozására kidolgozott jogi és intézményi mechanizmusok kidolgozása, valamint az Elektronikus Média Szabályozó Testület (REM) függetlenségének a szavatolása.