Hat nap alatt összesen nyolc személyautót kobozott el a közlekedési rendőrség súlyosabb szabálysértés miatt, közölte a Rendőrigazgatóság főnöke, Slaviša Lakićević a Szerbiai Rádió és Televízióban.

A törvény tavaly óta teszi lehetővé az autó elkobzását abban az esetben, ha a személy súlyosabb közlekedési vétséget okozott és ha az elmúlt két évben két hasonlóan súlyos, vagy két súlyosabb szabálysértés miatt jogerősen már elítélték őket.

Az igazgató emlékeztet, hogy a cél, hogy a közlekedésben még nagyobb legyen a biztonság.

A most elkobzott autókat főleg fiatalok vezették – 17 és 35 év közöttiek. A 17 éves sofőrnek próbaengedélye van és az elmúlt egy évben 18 szabálysértést követett el.

Az autó lefoglalását egyébként lehetővé teszi a törvény és Szerbia Alkotmánya is.

A jogászok szerint kérdéses, hogy az Alkotmánybíróság milyen állást foglal, ugyanis sok kérdés felmerül a lefoglalás kapcsán. A Euronews készített anyagot arról, hogy talán hatásosabb az engedély elkobzása, hiszen az érintett személy be tud ülni egy másik autóba, ha a sajátját elkobozzák. A másik kérdés, ami felmerül, az, mi van akkor, ha a szabálysértést elkövető személy nem a saját tulajdonában lévő autót vezette a szabálysértés elkövetésekor, mi van akkor, ha az autó céges tulajdon, vagy lízingre vásárolták? Ezekben az ügyekben a jövőben feltehetően az Alkotmánybíróság dönt.