Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség szombaton megválasztott elnökének javaslatára megválasztásra kerültek a párt alelnökei is: Bájity Borisz, Kerekes József és Vicsek Annamária, írja a Pannon RTV.

Megválasztották az Elnökség tagjait is, amelyben az elnök, a három alelnök, az Intéző Bizottság elnöke (Juhász Bálint), és a VMSZ tanácselnöke (Tóbiás József) mellett az alábbi személyek kaptak helyet: Dr. Bagi Boján, Burány Hajnalka, Fehér Szabolcs, Fejsztámer Róbert, Góli Csilla, Gyivánovity Dániel, Juhász Attila, Kovács Elvira, Kónya Róbert, Dr. Molnár Viktor, Nagy Ottó, Nágel János, Pintér Anna-Mária, Szatmári Adrián, Újhelyi Nándor.

A huszonegy tagú testületnek 4 új tagja van, Kovács Elvira pedig már nem alelnöke a pártnak.

A VMSZ Intéző Bizottsága Juhász Bálint elnök, Fehér Szabolcs, Gyivánovity Dániel, Juhász Attila és Pintér Anna-Mária tagok összetételben dolgozik majd az új mandátumban. Ezzel megválasztásra került a párt összes szerve és lezárult a tisztújítási folyamat.

A VMSZ tisztújító közgyűlése Zentán (Fotó: Mina Delić)