Bár a gépek eltűntek az óbecsei sportközpont olimpiai medencéje mellől, a furatok elzárásán végzett munkálatoknak még nincs vége, csupán a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) csapata egyelőre máshol dolgozik. A tervek szerint március első felében visszahozzák Óbecsére a gépeket és májusban végleg felszámolják ezeket a kutakat. Ez azt jelenti, hogy az idén remélhetőleg újra működni fognak Óbecsén a szabadtéri medencék – derül ki a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó községi törzskar közleményéből.

A törzskar tavaly március 10-én hirdetett rendkívüli állapotot a szabadtéri uszodakomplexum területén, mert az olimpiai medence közelében lévő négy inaktív kútnál gázszivárgást észleltek. A helyzetet nehezítette, hogy ezekről a kutakról nincs dokumentáció, ráadásul a NIS a saját felszerelésével nem tudta ezt a helyszínt megközelíteni, ezért külföldről kellett biztosítania a szükséges eszközöket.

A tartományi kormány 17 millió dinárt biztosított a terület előkészítő munkáira, valamint az eredeti állapot helyreállítására, míg a kutak felszámolásának költségeit a NIS vállalta magára.

Működése óta tavaly történt meg először az, hogy nem nyitott ki az óbecsei sportközpont szabadtéri medencekomplexuma.