Az állategészségügyi felügyelőség Nákófalván járt, ahol március 3-án tömeges madárpusztulásra hívták fel a figyelmet. A Nagykikinda közelében lévő határban több mint 800 madártetemet találtak, azokat toxikológiai vizsgálatnak vetették alá, írja a Tanjug.

A Mezőgazdasági Minisztérium közölte, most a vizsgálatok eredményeit várják, s hozzátették, mindenről értesítették a Környezetvédelmi Minisztériumot és az illetékes tartományi titkárságot is.

A Madarak Tanulmányozásával és Védelmével foglalkozó Egyesület több mint 800 elpusztult madarat talált Nákófalva határábanmárcius 3-án, köztük 434 vetési varjat, amely faj védettnek számít, valamint 373 csókát, ami szintén védett madár.

A madarászok szerint Európa ezen részében még soha nem jegyeztek ekkora pusztulást.

A szakemberek szerint ezek a madarak a földeken táplálkoznak, rovarokat, lárvákat, magvakat esznek, valószínűleg itt találhatták a mérgezett csalikat is.