Zdravko Ponoš, a Szerbia Központ – SRCE párt elnöke kijelentette, várható volt, hogy Ana Brnabićot jelölik a képviselőház elnökévé, mivel, mint fogalmazott, minden olyan képesítéssel rendelkezik, amit elvárnak tőle.

„Ana Brnabić számomra a legnagyobb meglepetés, mivel ő fejlődött a legtöbbet, erősen és bátran harcolt” – jelentette ki Aleksandar Vučić szerdán a Szerb Haladó Párt elnökségének ülését követően.

Ana Brnabićot jelölik a köztársasági képviselőház elnökének

Brnabić jelölése pedig mutatja, hogyan viszonyul Vučić a képviselőházhoz, illetve mit gondol arról, hogy az mire szolgál.

– Brnabić méltó lesz elődjéhez, Orlićhoz, és ahhoz, ahogyan ő látta el ezt a feladatot. Brnabić az egyik legtehetségesebb, így teljes mértékben indokolt Vučić iránta való lelkesedése, hiszen a legjobb tanítványa, ugyanúgy ahogy ő volt Šešelj legjobbja – fogalmazott Ponoš.

Arra a kérdésre, hogy Brnabić „kontrája” lesz-e az ellenzéknek, a politikus azt felelte:

– Vučićnak ilyen a felfogása arról, hogy a parlament mire szolgál: ez az a hely, ahol az ellenzéket megalázzák és megakadályozzák a fontos dolgokról való lényegi vitát – mondta és hozzátette, a parlament ilyen jellegű működtetéséhez Brnabićot jelölni kiváló megoldás.

– Rendelkezik minden olyan képesítéssel, amit elvárnak tőle, csak egy kicsit még a szerb nyelvtudásán kellene javítania, de feltételezem, hogy lesz ideje ezzel foglalkozni – mondta.

Kiemelte, a képviselőház azonban nem az a hely lesz, ahol majd csak úgy átsiklanak a dolgok felett, a Szerbia az erőszak ellen, illetve a NADA koalíció komolyan veszi majd a feladatát és bőven lesz mondanivalója.

A belgrádi választásokkal kapcsolatosan azt mondta, azokat a hatalom akkor akarja kiírni, amikor sem az ellenzéknek, sem a választópolgároknak nem felel meg. Mint mondta, szerinte azok kiírásával meg kellene várni, hogy megteremtődjenek a normális, elfogadható választási feltételek.