Vojislav Šešelj hágai elítélt csetnikvajda, a Szerb Radikális Párt elnöke pénteken reggel kijelentette, hogy pártja, illetve a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a Szerb Haladó Párt (SNS) hagyományos partnerei, és arra számít, hogy a Fogadalomtevők (Zavetnici) is az lesz majd.

– Várjuk őket is! – mondta Šešelj a Happy Televízióban.

A radikálisok vezére emlékeztetett, hogy a Fogadalomtevők elnöknője, Milica Đurđević Stamenkovski egykor pártjának tagja volt, és még ma is az lenne, ha ő nem ült volna Hágában éppen akkor, amikor Đurđevićet egy másik párttaggal való „incidensért” kizárták a pártból.

Šešelj vajda szerint Đurđević Stamenkovski ékesszóló politikus, de még tapasztalatlan.

– Megengedhetetlen módon bolyongott a politikában. Először ahhoz a hazaáruló szektorhoz került közel, majd Boško Obradovićtyal társult. De most végre visszatalált e helyes útra. Volt, ami volt, engem nem érdekel – mondta Šešelj.