Mi mindent lehet megtenni kilenc másodperc alatt? Például megmenteni ötven emberéletet. Osztrogonác Róbert szabadkai mozdonyvezetőnek ugyanis pontosan ennyi idő állt rendelkezésére, hogy megmentse saját és utasai életét, amikor észrevette a Ratkovo és Hódság közötti vágányon veszteglő tehervonatot.
Sikerrel járt. Habár a tavaly december 17-én történt vasúti baleset rendkívül súlyos volt, az esetet mindenki túlélte.
Ő maga is súlyosan megsérült, de lélekjelenlétének köszönhetően a balesetnek nem lettek tragikus következményei.
– Péntek volt, ugyanolyan munkanap, mint a többi, amikor a szokásos tervekkel, gondolatokkal indul útnak az ember… Újvidékről indultunk és minden rendben volt. Ratkovo vasútállomásról a szokásos eljárás szerint indították tovább a szerelvényt. Sajnos nem tájékoztattak minket, hogy egy tehervonat lerobbant, és ezért nem kellett volna engedélyt kapnom, hogy elinduljak az állomásról, amíg azt el nem vontatják – mesélte Osztrogonác a Večernje Novosti lapnak.
– Nem tudom szavakkal leírni azt a horrort. Koromsötét volt és egyszer csak megláttam a tehervagon két hátsó lámpáját. Az egész életem lepörgött előttem. Gyakorlatilag a halállal néztem farkasszemet, és tisztában voltam azzal, hogy balesetet fogunk szenvedni, csak annak mértékét nem tudhattam előre. És aztán a mögöttem lévő utasokra és a jegykezelő kollégára gondoltam – mesélte Róbert, aki már nyolc éve dolgozik mozdonyvezetőként a Srbijavoz vállalatban.
Aleksandar Vučić államfő Miloš Obilić bátorság érdemrenddel tüntette ki Róbertet a szerb államiság napja alkalmából.
– Ez nagyon meghatott. Őszintén, nem is számítottam rá, de nagyon büszke vagyok. Nem szeretek a munkámról beszélni, mi mozdonyvezetők az életünk során mindannyian kerülünk hasonló szituációba. Ez egy szép, de nehéz munka, ami a felelősségen alapul. Amikor a kollégák tanácsot kérnek tőlem, nem tudok mit mondani, nincs univerzális tanács, hiszen mi mindannyian másféleképpen viselkedünk krízishelyzetekben. Én mindent a „nagykönyv” szerint csináltam, de a pánik sokféleképpen befolyásolhatja az embert. Ezért kell mindig higgadtnak lenni. Mert kicsoda, hogyha nem mi? – mesélte Osztrogonác.
A legrosszabbtól való félelem ellenére is az előírások szerint cselekedett.
– Mindent, amit abban a pillanatban aktiválhattam, azt megnyomtam. Amikor láttam, hogy ennek ellenére sem tudunk időben megállni, kiszaladtam a kabinból és azt mondtam az utasoknak, hogy kapaszkodjanak erősen. És aztán jött az ütközés. Attól a pillanattól, hogy megláttam a fényeket, az ütközésig kilenc másodperc telt el. Még csak most fogtam fel, hogy az idő mennyire relatív. Én is megkapaszkodtam egy üléstámlában, de az ütközés erejétől elrepültem és az elektromos táblának csapódtam. Valami csoda folytán az utasok nem estek nagyon pánikba, így nekem is segítettek, amikor megállt a szerelvény. Kiszálltam és megnéztem, mi is történt valójában. Tudtam, hogy nekiütköztünk egy másik vonatnak, de le kellett ellenőriznem, folyik-e az üzemanyag, nehogy kigyulladjunk, hol vagyunk egyáltalán, melyik ajtókat nyissuk ki… – mesélte a bátor mozdonyvezető.
Habár maga is súlyosan megsérült, kiszállt a vonatból és körülnézett. Látta, hogy az egyik oldalról növényzet, a másikról egy árok van. Talált egy keskeny ösvényt, ahová ki tudta vezetni az utasokat. Bemérte a vonat helyzetét és azonnal értesítette a rendőrséget és a mentőket.
– Amikor kinyitottam a szemem és észhez tértem abban a koromsötétben, csak arra tudtam gondolni, hogy ki fog segítséget hívni, ha nem én, mivel a jegykezelő súlyosan megsérült. Csak azon imádkoztam, hogy senki se haljon meg. A vonatban sok fiatal és gyerek is utazott. A rendőrök és a mentők gyorsan kiérkeztek és elszállítottak minket a zombori, illetve a szabadkai kórházba. Később láttam, hogy szerelvényünk egy konténernek ütközött, és a vezetőfülke, amiben ültem, teljesen összeroncsolódott. Ha bent maradok, biztosan nem élem túl. Így „csak” egy súlyosabb vállsérüléssel megúsztam, emiatt még mindig betegszabadságon vagyok – mesélte Osztrogonác.
Az interjúban azt is elmondta, hogy hivatását édesapjától örökölte, aki ugyancsak mozdonyvezetőként dolgozott.
– Az utasnak az a fontos, hogy időben elinduljon és oda is érjen, ahová tart. Ezt várják el tőlünk. Az ilyen esetek elgondolkodtatnak, hogy mivel is jár ez a hivatás. Az emberek gyakran az alapján ítélnek meg bennünket, hogy milyen mozdonyt vezetünk, így nem is tudnak valami nagyot gondolni rólunk, amikor sínbuszt vezetünk. Remélem, mindez megváltozik majd, amikor elkészül a gyorsvasút és megérkeznek a korszerű vonatok – mondta Osztrogonác Róbert.
Ostrogonác Róbert (Fotó: gradsubotica.co.rs/J.L.)
