Szerbiában vasárnap közel félmillió polgár szavazhatott a nemzeti kisebbségi tanácsok tagjaira. A választási nap lezárultával még nem álltak rendelkezésre hivatalos adatok sem a részvételről, sem az eredményekről. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) ezeket hétfőn 20 órakor tette közzé. Az egyes szavazóhelyekről érkező információk azonban már vasárnap arra utaltak, hogy a választók érdeklődése meglehetősen csekély volt, írja cikkében a Storyteller.
A szélesebb nyilvánosság sem mutatott különösebb érdeklődést a kisebbségi jogok érvényesítése szempontjából fontos választások iránt. Míg a két héttel korábban megtartott parlamenti választások jelentős médiafigyelmet kaptak, a nemzeti tanácsi választások a legtöbb sajtóorgánumban csupán mellékes hírként jelentek meg.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Sinkovics Norbert újságíró, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanársegédje szerint az alacsony részvételt nem lehet pusztán a választók érdektelenségével magyarázni. Sokkal fontosabb megvizsgálni, mi húzódik meg az érdektelenség mögött.
Véleménye szerint a probléma jóval összetettebb, és már az állami intézményeknél, illetve maguknál a nemzeti tanácsoknál kezdődik, amelyek nem fordítanak kellő figyelmet arra, hogy megismertessék a polgárokkal a kisebbségi önkormányzatok jelentőségét és a kisebbségi jogok érvényesítésében betöltött szerepüket.
Sinkovics arra hívta fel a figyelmet, hogy a kampány során több olyan utcai interjú is készült, amelyben a megszólalók elsősorban jobb életkörülményeket és magasabb jövedelmet vártak a nemzeti tanácsoktól. Ez szerinte azt mutatja, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, milyen hatáskörökkel rendelkeznek ezek a testületek.
Úgy véli, nem volt komoly kampány a választók mozgósítására. Ennek több oka is lehet: egyrészt bizonyos választási szereplőknek nem feltétlenül érdeke a magas részvétel, másrészt egy valóban hatékony tájékoztató és mozgósító kampány jelentős anyagi forrásokat igényelne.
Ha sem az állam, sem a választások résztvevői nem vállalnak szerepet a választók mozgósításában, ez a feladat a civil szervezetekre marad. Csakhogy ezek közül sokan olyan támogatásoktól függnek, amelyek valamilyen módon a nemzeti tanácsokhoz kapcsolódnak, más szervezeteknek pedig egyszerűen nincs elegendő kapacitásuk a feladat ellátására.
Sinkovics szerint további probléma, hogy a nemzeti tanácsok gyakran a polgároktól elszakadt politikai testületekként működnek, holott folyamatos kapcsolatot kellene fenntartaniuk a közösséggel, rendszeresen bemutatva munkájukat és eredményeiket.
Rácz Krisztina: A választók nem látták, hogyan tudnának változást elérni
Hasonlóan látja a helyzetet Rácz Krisztina, a Vajdasági Magyar Újrakezdés listájának jelöltje, aki arra emlékeztetett, hogy a Magyar Nemzeti Tanács előző összetételében mind a 35 mandátumot ugyanannak a listának a jelöltjei szerezték meg.
Állítása szerint nem volt valódi vita, és a kritikus vélemények sem kaptak teret. A választók nem láthatták át megfelelően a testület tevékenységét, azt, hogy a kitűzött célokból mi valósult meg, és milyen mértékben teljesültek a vállalások.
Rácz szerint különféle stratégiákat fogadtak el, de a választók nem kaptak számszerű beszámolót arról, hogy ezekből mi teljesült, mi maradt el, és milyen feladatok várnak még megoldásra.
Úgy véli, a nemzeti tanács működése egy önmagát fenntartó gépezetté vált, amelynek működésébe a polgárok nem látják, hogyan szólhatnának bele, illetve miként járulhatnának hozzá a változásokhoz.
A parlamenti választások árnyékában
A részvételre a választások időzítése is hatással volt. Két héttel korábban még minden figyelem a parlamenti választásokra irányult, ami jelentősen megnehezítette a nemzeti tanácsi kampányt.
Sinkovics szerint komoly kihívást jelentett ugyanazokat a választókat ilyen rövid időn belül kétszer az urnákhoz szólítani. Mint elmondta, egyes nemzeti tanácsi választási szereplők, akikkel beszélt, megvárták a parlamenti választások végét, és csak ezt követően kezdték meg saját kampányukat.
Úgy gondolja, a részvételre talán kedvező hatással lehetett volna, ha az ország jelenleg legerősebb politikai tényezőjének számító egyetemista mozgalom is szavazásra buzdítja a polgárokat. Ez azonban elmaradt, amit Sinkovics szintén a nemzeti tanácsi választások jelentőségével kapcsolatos tájékozatlansággal magyaráz.
Szerinte a mostani választások megmutatták, mennyire elhanyagolták az elmúlt években ezeket a folyamatokat. Nem lehet arra számítani, hogy a polgárok hozzáállása rövid idő alatt megváltozik, különösen akkor, ha magukat a folyamatokat sem ismerik.
A kisebbségi sajtó sem foglalkozott eleget a választásokkal
Sinkovics szerint a nemzeti tanácsi választásokról szóló médiatudósítások rendkívül korlátozottak voltak, és ez nemcsak a szerb nyelvű, hanem a kisebbségi nyelven tájékoztató médiumokra is igaz.
Véleménye szerint a sajtó feladata lenne, hogy rendszeresen tájékoztassa a polgárokat a nemzeti tanácsok hatásköreiről, a külön választói névjegyzékbe való feliratkozás módjáról, a választási szabályokról és a testületek munkájának eredményeiről.
Ezekkel a kérdésekkel nem elegendő négyévente egyszer, közvetlenül a választások előtt foglalkozni. Szerbiában azonban ez a folyamatos tájékoztatás elmarad, így az alacsony részvétel szerinte senkit sem érhetett meglepetésként.
További problémaként említette, hogy a Köztársasági Választási Bizottság a választás napján nem tett közzé hivatalos részvételi adatokat. Emiatt a sajtó kizárólag az egyes szavazóhelyekről, a megfigyelőktől és a választási listáktól származó nem hivatalos információkra támaszkodhatott.
A RIK azzal indokolta az adatszolgáltatás elmaradását, hogy a választási folyamat összetett, hiszen ugyanazon a szavazóhelyen különböző nemzeti kisebbségek tagjai voksolnak.
Sinkovics ezt elfogadhatatlannak tartja. Szerinte nem először tartanak ilyen választásokat, így az illetékeseknek már lett volna idejük megfelelő adatfeldolgozási rendszert kialakítani. Úgy véli, mindez azt mutatja, hogy a nemzeti tanácsok intézménye jól hangzik a külföldi tisztségviselőkkel folytatott tárgyalásokon, miközben a testületek működésének lényegi kérdéseivel nem foglalkoznak kellőképpen.
Tájékoztatás nélkül érdeklődés sincs
Az információhiány nemcsak azt eredményezi, hogy a kisebbségi közösségek tagjai kevésbé érdeklődnek saját nemzeti tanácsuk munkája és a választási folyamat iránt, hanem azt is, hogy a szélesebb társadalom szinte egyáltalán nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel.
Rácz Krisztina, aki a Belgrádi Egyetem Filozófiai és Társadalomelméleti Intézetének tudományos főmunkatársa is, tapasztalatai alapján azt mondja, hogy az egyes nemzeti kisebbségek tagjai általában nem követik, mi történik más kisebbségi közösségekben. A többségi társadalom pedig még ennél is kevesebbet tud ezek intézményeiről.
Ugyanakkor más közösségek tagjaival folytatott beszélgetéseiből azt tapasztalta, hogy amennyiben érthetően és hozzáférhető módon mutatják be ezeket a témákat, az érdeklődés is megjelenik.
Szerinte tehát nem feltétlenül az érdeklődés hiánya a probléma, hanem az, hogy túl kevés szó esik a szerbiai nemzeti közösségek életéről és az őket érintő folyamatokról.
Rácz úgy fogalmazott: nehéz érdeklődésről beszélni akkor, amikor az emberek nem jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek egyáltalán felkelthetnék az érdeklődésüket.
Sinkovics Norbert úgy véli, hogy az államnak aktívabb szerepet kellene vállalnia, de nem csupán a választások technikai megszervezésében és a nemzeti tanácsok finanszírozásában. Hosszú távon azon kellene dolgozni, hogy a polgárok megértsék, miért léteznek ezek a testületek, milyen változásokat érhetnek el, és miért fontos részt venni a megválasztásukban.
Illusztráció (Fotó: AI, ChatGPT)
