Rácserdítek kódorgó gondolataimra bosszúsan, vastagon
s elhajtom őket a tiltott mezőkről:
istent-éhező igazság-szomjazón
a tilalmasban leptem most is őket.
Rémes hideg bőg és maró sötétség farkasai acsarkodnak az útnál:
kétfelől ez a két nagy kevély ármány
leselkedik és préda után kapdos…
Lefagy a pásztor gyönge rozmaringja.
Az a láng, ott: az acél est mögött az – otthoné, (be lágy)
s az a másik odébb: az meg tán az – övé.
Csak egy keserves hosszú éjszaka az út hozzá s haza.
De nem ereszt a hit: hiszek s fagyoskodom.
