Hírfolyam
Álarcos férfiak törtek be egy verseci lakásba, bántalmaztak egy idős nőt
A Belügyminisztérium pancsovai munkatársai letartóztatták a verseci J. N. (41), D. G. (25) és S. Š. (44), valamint a Szabadka környéki Z. K. (46) lakost, mert a gyanú szerint betörtek egy nő lakásába Versecen. A pancsovai rendőrkapitányság közleménye szerint a...
Felgyújtották a međugorjei oltárt, meggyalázták a Szűzanya-szobrokat
Egy ismeretlen elkövető kedden kora reggel felgyújtotta a Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát, és meggyalázta a Szűzanya szobrát a világ egyik legismertebb katolikus zarándokhelyén, Međugorjén. A rendőrség helyszínel, és vizsgálja az eset körülményeit – közölte a...
A nemi szerepek hagyományos felosztása dominál továbbra is A férfiak és a nők eltérően vélekednek a nemi egyenjogúságról
A férfiak 60 százaléka úgy véli, hogy Szerbiában megvalósult a nemek közötti egyenjogúság, míg a nőknek csupán 40 százaléka osztja ezt a véleményt – derül ki az Egyenjogúságvédelmi Biztos Hivatala által végzett kutatás eredményeiből. Jelena Kotević, az egyenjogúság...
Pásztor: Átvilágítás lesz, október környékén lehet konkrét intézkedésekről és a jövőről beszélni
Az új magyar kormány – amint azt látjuk a magyarországi belpolitikából – mindent másképp szeretne csinálni, mint az előző kormány, de most nem fogok belemenni értékítéletekbe azzal kapcsolatban, hogy mi a jó és mi a rossz. Ugyanakkor a határon túli magyar ügyek...
Kevesen választják, pedig biztos munkát és akár 2000 eurós fizetést kínál ez a szakma
A Szerbiai Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a szerbiai munkaadók júniusban csaknem 16 ezer szabad álláshelyet hirdettek meg, a legnagyobb kereslet pedig az energetikai villamosipari szakemberek iránt mutatkozott. Ők azok a villanyszerelők, akikből a...
Vučević: A következő kampány bizonytalan és nehéz lesz, sok kisebb megmozdulást szervezünk
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke úgy értékelte, hogy a következő választási kampány nehéz és bizonytalan lesz, ezért a párt jelöltjei országszerte számos kisebb megmozdulást szerveznek majd, amelyeken közvetlen kapcsolatba kerülnek a polgárokkal....
Állami támogatás a nyugdíjasoknak – marad a három kategória, nem lesz négy
Az elmúlt hetekben az állam magas rangú tisztségviselői, köztük az államelnök és a pénzügyminiszter is folyamatosan a szeptemberi nyugdíj-, bér- és egyéb emelésekről beszélt, s a sajtó tele volt azokkal az információkkal, hogy az őszre bejelentett köztársasági...
Füves cigikkel, 1,2 kiló marihuánával és több mint 21 ezer euróval bukott le egy férfi Kelebián
A szabadkai rendőrség kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vette I. O. (55) német állampolgárt. Az intézkedés során mintegy 1,2 kilogramm marihuánát, valamint 21 145 eurót foglaltak le, írja a 021.rs. A rendőrség a kelebiai határátkelőn, Szerbia területére...
Szerbia Európa élvonalában a melanóma okozta halálozás tekintetében Ebben a rossz egészségügyi rendszer is szerepet játszik
Szerbiában évente mintegy 700 embernél diagnosztizálnak melanómát, és körülbelül 300-an halnak bele a betegségbe – mondta Savo Pilipović, a Szerbiai Betegek Egyesületének elnöke, hozzátéve, hogy az ország Európa élvonalában van a bőrrák okozta halálozás tekintetében....
A koronatanú megnevezte Zsolti bácsit, a Fidesz-KDNP jogi lépéseket helyezett kilátásba
A Szőlő utcai javítóintézetbeli botrány koronatanúja és egyik fiatalkorú áldozata Bangó Sándor, aki elmondása szerint mindössze 14–15 évesen került be az intézménybe, ahol – a vallomása szerint – bántalmazták és szexuálisan zaklatták őt. Bangó most leírt egy konkrét...
Az egyetemisták jogászcsapatot alakítanak a választói akarat védelmére
A blokáddal tiltakozó niši egyetemi hallgatók arra kérték Dél-Szerbia ügyvédeit, jogi diplomával rendelkező szakembereit, valamint a Niši Jogi Kar hallgatóit, hogy csatlakozzanak ahhoz a jogászcsapathoz, amelynek feladata a közelgő parlamenti választások...
A jövőben a Nemzetbiztonsági Ügynökség jóváhagyásával lehet munkát vállalni az adóhatóságnál
Az Adóhatóságnál az utóbbi években nem megy valami könnyen a létszámkeret feltöltése, amit az is bizonyít, hogy kevesebb a munkavállaló, mint amennyit a létszámterv előír. A jövőben úgy tűnik, még az sem jelenti azt, hogy munkaviszonyt létesíthet az intézménynél,...
Đorđević és Ponoš: Nem szabad alábecsülni Vučićot
Aleksandar Vučićot nem szabad alábecsülni – ebben egyetértett Biljana Đorđević, a Zöld Baloldal (Zeleno-levi front - ZLF) társelnöke és Zdravko Ponoš, a Szerbia Központ (Srbija Centar - SRCE) elnöke. „A győzelmi hangulat és azok a közvélemény-kutatások ellenére,...
Radikalizálódhat az elektromos kerékpárok tulajdonosainak tüntetése
Az elektromos járművek tulajdonosainak egy csoportja folytatta a tüntetést Szabadkán a Városháza előtt, mert az új szabályzat értelmében az elektromos kerékpárokat a segédmotoros kerékpárok (mopedek) kategóriájába sorolták át. Csütörtökön, július 30-án, az illetékesek...
A minimálbérről szóló tárgyalások idén korábban kezdődhetnek
A jövő évi minimális órabérről, vagyis a minimálbérről szóló tárgyalások augusztus 10-én kezdődnek – közölte Zoran Mihajlović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének (SSSS) elnöke, aki hozzátette, ez valamivel korábbi időpont, mint amikor a tárgyalások az...
VMDK: Tizennégy év SNS–SPS–VMSZ-kormányzás után Vajdaság továbbra is az országos átlag alatt
A legfrissebb statisztikai adatok szerint Vajdaságban a bérek ismét elmaradnak az országos átlagtól. Miközben az SNS–SPS–VMSZ kormánykoalíció évek óta gazdasági sikertörténeteket hirdet, a valóság az, hogy Vajdaság átlagbére továbbra is az országos átlag alatt marad....
Végel: Akihez a forintok gurulnak, azé lesz a hatalom Vajdaságban
A Vajdaságból alig követhetők a magyarországi események, főleg azok számára, akik a Fidesz-kormány által bőségesen támogatott helyi közmédiumokra szorítkoznak. Ezek a médiumok egy résnyit nyitottak ugyan az ajtón, közlik az ellenzéki szervezetek közleményeit, időnként...
Ma döntenek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozásáról
Elfogadhatja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvényjavaslatot kedden az Országgyűlés, emellett elkezdik az előző rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásával kapcsolatos előterjesztés vitáját is – írja...
Az egykori állami tulajdonú ingatlanok bűnözők és külföldi befektetők kezébe kerültek
Az egykor állami tulajdonban lévő, vonzó helyeken található villák és lakások mára az új üzleti elit tulajdonába kerültek – derül ki a Radar című hetilap oknyomozó kutatásából. Fegyverkereskedők, a köztársasági elnök legszűkebb köréhez tartozó személyek és arab...
Havi két nap fizetett menstruációs szabadságot vezetnek be a szomszédainknál
Montenegró parlamentje elfogadta az egészségbiztosítási törvény módosítását, amelynek értelmében a másodlagos diszmenorrheában és fájdalmas menstruációs ciklusban szenvedő nők havonta két nap fizetett szabadságra jogosultak. A Vijesti beszámolója szerint ez a...
A NIS új működési engedélyt kért az Egyesült Államoktól
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) új kérelmet nyújtott be az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumához egy olyan működési engedély kiadására, amely lehetővé tenné a vállalat operatív működésének folytatását – számolt be róla a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS). A...
Putyin: Kárpátalja is visszatér Magyarországhoz
Ukrajna előbb vagy utóbb el fogja veszíteni a nyugati területeit, Lengyelország, Magyarország és Románia pedig vissza fogja kapni azt, ami történelmileg hozzájuk tartozott – jelentette ki Vlagyimir Putyin az orosz haditengerészet állományával való vasárnapi...
Magyar Rádió és Televízió lesz a közmédia új neve
Az MTVA-t, azaz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot beolvasztották a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be július 26-i keltezéssel, ezzel pedig véget ért a közmédia vagyonkezelőjének önálló története. A jogutód szervezet neve Magyar Rádió és...
A piacok elveszítik a versenyt a szupermarketekkel
Mit lehet vásárolni 1000 dinárért a piacon? Egy belgrádi piacon egy kilogramm babot, két kilogramm burgonyát és egy kilogramm almát kaphatunk ennyiért. A boltban ugyanez a kosár 588 dinárba kerül, így a fennmaradó pénzből vásárolhatunk még egy kilogramm vöröshagymát...
Film készül Bongor Extázis című lemezéhez
Mozifilm készül Bongor tavalyi lemezéhez, az Extázishoz, amiről a repper tavaly ősszel elmondta, hogy az alkoholizmusáról, a függőségébe belehalt apjával ápolt terhelt viszonyáról és a józanság ambivalenciájáról szól. Az ősszel érkező Extázis Uncut című film K. Kovács...
A kormány elleni bizalmatlansági indítványról vitázott a szerb parlament
Befejeződött a szerb parlament hétfői ülése, amelyen a képviselők a kormány elleni bizalmatlansági indítványról vitáztak. Ez volt az ülés egyetlen napirendi pontja. Az ülést az ellenzék 62 képviselőjének kezdeményezésére hívták össze, és kedden 10 órakor folytatják,...
Csáth öröksége a filmvásznon – vajdasági fiatalok készítettek adaptációt
Kosztolányi Dezső és Csáth Géza iránti érdeklődésem gimnazista éveimre nyúlik vissza. A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulójaként természetes része volt mindennapjainknak a két alkotó öröksége: nemcsak irodalomórákon találkoztunk műveikkel,...
Biztonságosabbá lehetne-e tenni a vasúti átjárókat?
Az N1 riportere szerint Szerbiában mintegy 2000 vasúti átjáró található. Az egyiken, a Hódság és Liliomos közötti úton történt közlekedési balesetben pedig ma egy anya és gyermeke vesztette életét, amikor egy vonat nekiütközött az autójuknak. „Egy 29 éves anya és egy...
A mopedtulajdonosok a szabályozás miatt tiltakoznak, miközben egyre több a baleset
A június 27-én hatályba lépett szabálymódosítás komoly vitát váltott ki Szabadkán az elektromos kétkerekűek tulajdonosai körében. A módosítás következtében ugyanis számos olyan jármű, amelyet korábban elektromos kerékpárként vásároltak és használtak, most segédmotoros...
A kisnyugdíjasok megsegítése „védőkiegészítéssel” Még kapható a Családi Kör júliusi száma – lapszemlénk következik
Szerbiában a nyugdíjasok nagy többsége alacsony jövedelemből él, amelyből élelmiszert, gyógyszert, számlákat és egyéb alapvető szükségleteit kell fedeznie. A márciusi hivatalos adatok szerint az átlagnyugdíj 56 851 dinár. Körülbelül 900 000 nyugdíjas számára a...





























