Hogy lehet kilépni a negativizmusból? Ez a nagy kérdés. Épp elég okunk van a kritikára és az önkritikára, épp elég kétségbeesést hordozunk magunkban sokan, épp elég nagy a mi vajmagy nyomorúságunk, de ha nem sikerül rájönnünk arra, hogy hogyan lehetne valami jót, valami értékeset kihozni a bajból, akkor berekesztjük magunkat a negativizmus gettójába, és szép lassan, mintha kivéreznénk, kivész belőlünk a jóindulat s a kedv. Ez a magán- és a közéletre egyaránt vonatkozik. De hogyan lehetne valami jót tenni? A magánéletünkben sokan ezen vagyunk, de a közéletben – mivel illiberális, tekintélyelvű, familiáris-despotikus, kirekesztő rezsimben élünk – nemigen van alkalmunk jelezni, ha valami mást, valami tartalmasabbat szeretnénk.

Az egyik lehetőség az elköteleződés. Ahogy annak idején Danilo Kiš is elkötelezte magát a magyar irodalom legjobbjai és az általa választott, hazájukban kisemmizett kortárs irodalmi barátok és kollégák – Esterházy Péter, Petri György, Konrád György és mások – mellett. A voltaképpeni elköteleződés – Losoncz Márkot idézem szabadon – nem helyezkedik el kényelmesen az adott keretek közt és nem a hatalmon lévőknek gazsulál, hanem magukat a normákat és szabályokat kívánja átalakítani, a bejáródott ok-okozati összefüggéseket megbontani. Az igazi elköteleződés rebellis, valami újat akar, és kitartóan keres olyan lehetőségeket, hogy ezt esetleg életre tudja hívni. Kockáztat.