Az óvoda is sorra került
A két példa jól illusztrálja, hogy a kellő számú óvónő és a szűkös hely komoly veszélyhelyzetet okozhat, és nemcsak „valahol másutt”, sajnos itt, nálunk, a Vajdaságban is. Sokan elborzadva olvastunk a pedofil hódsági „óvó bácsi” bizarr „játékairól” a rá bízott kicsinyekkel, és mocorog bennük a kérdés: hogyan is kerülhetett ez a „pedagógiai asszisztens” a gyerekek közelébe.
Ugyanakkor egyre gyakrabban adódnak más jellegű gondok is. Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) szalmonellafertőzést kaptak az óvodások, Szabadkán pedig rágcsálókat láttak az egyik óvodában, és egérmérget vett a szájába egy gyermek. Az ügy politikai dimenziót kapott, de az is elhangzott az eset kapcsán, hogy a fentebb említett új óvodai program sajátos környezetet és feltételeket kíván, és ezek nem mindegyike segíti az előírt és kívánatos műszaki és szanitáris követelményeket betartását.
A víz az úr
Aztán június 6-án a több kilométer szélesen, tizenhét méter magasra duzzasztott vízfal leomlott. A vízmennyiséget szakértők képletesen úgy szokták meghatározni, hogy ez tíz-tizenegy csurig telt Balaton mennyiségének felel meg. Ez a víztömeg zúdult le, mosva el városokat, falvakat, embereket, állatokat, gázolajkészleteket, mezőgazdaságban használt vegyszerraktárakat, emésztőgödröket, csatornahálózatot, holttesteket. És katonai egységeket, taposóaknákat meg mindent, ami az útjába került.
Mintegy tizenhatezer ember élete került veszélybe. Mintegy nyolcvan települést fenyeget az ár. Tizennyolc köbkilométer víz folyt szét. Sokan meghaltak, még többen eltűntek. Folyamatos a kitelepítés.
A Krím vízellátása megszűnt. A zaporizzsjai atomerőmű hűtése veszélybe került. A termőföldek a víz levonulása után kiszáradnak, mivel megszűnt az öntözési lehetőség, elsivatagosodnak, ott a belátható jövőben teremni nem fog semmi. A telepített taposóaknák kimosódtak, bárhol lehetnek, bárhol robbanhatnak. Ha beüt a meleg, ami nyáron azért nem meglepő, mindenféle fertőzés jelenhet meg.
Ki tette?
Szerbia az erőszak ellen
A tüntetéssorozat – mely, arra számítanak, folytatódni fog – is ilyen válasz- és megoldáskeresés. A szerbiai polgárok jó része azt tartja, hogy ez nem egy elszigetelt, véletlen, szerencsétlen, szinguláris eset (ez a tétel sajnálatos bizonyítást is nyert, hiszen Mladenovacon újabb tömeggyilkosság következett), hanem a szerbiai társadalom állapotában kell keresni a mélyebb gyökereit. Autoriter és haszonelvű rezsimben tengődünk, messze a valódi demokráciától. Fűzzük hozzá, hogy ezt az erkölcstelen rezsimet a VMSZ mindig is támogatta és támogatja. Ha politikailag ilyen a rendszer, akkor kulturálisan is toxikus, nem véletlenül követelnek a polgárok változásokat a tömegkultúra rendszerében is, hiteles, minőségi tájékoztatást és az amoralitás megfékezését a médiában.
A szerb társadalomban a mai napig él és virul a patriarchális hőskultusz. Ez azt jelenti, hogy a férfi legyen nyers, bátor, fegyverforgató és kíméletlen. Ez az archaikus hőskultuszt a kapitalista filmipar tovább locsolja, gondoljunk csak a gyilkolászós akciófilmekre, a horrorfilmekre meg azokra a fegyverropogtató videojátékokra, amelyekben gyilkolással lehet nyerni, sőt olyan népszerű „sportágak” is vannak, amelyek során gumilövedékekkel lövöldöznek a „sportolók”.
Vakáció és iskolatábla
Június 21–23. között a nyolcadikosok záróvizsgát tesznek anyanyelvből, matematikából és – idén először vegyes összetételű helyett – csak egy általuk választott tantárgyból.
A helyesírás iránti következetes vagy „toleráns” viszonyulás a tesztek értékelésekor örökös dilemmát jelent. Mivel a javítókulcsokhoz szigorúan ragaszkodni kell, elvileg a helyes válaszként megadott írásképet kell követni. Ám újabban még az anyanyelvi teszteknél is külön kihangsúlyozzák, ha szigorúan számon kell kérni a helyesírást, sőt a hibák miatt levonandó pontszámokat is megadják. Egyéb esetekben, különösen más tárgyaknál meglehetősen „elnézőnek” kell lenni, ha ugyanis szigorúan és következetesen járnának el az értékelők, az egyébként is kívánnivalókat hagyó teljesítmények még inkább csökkennének.
Már csak ők hiányoznak
A boszniai SZK esetleges függetlensége burkolatlanul magában hordozza a Szerbiával való egyesülést, s ezzel lényegében Belgrádnak is megvalósulna a nagy álom egy icipici része, vagyis a Nagy-Szerbia létrehozásának egy szakasza. Erről Dodik számtalanszor szót ejtett. Arról azonban mélyen hallgat, hogy kinek mit hozna az esetleges egyesülés, pontosabban Szerbia mennyit veszítene anyagilag, hiszen a boszniai szerbek államtákolmányának még saját pénze sincs, s a gazdasága sem virágzik. Az erre vonatkozó beismerés helyett különféle nacionalista kirohanásokkal igyekezik elterelni az emberek figyelmét a valós, mindennapi gondokról.
A gazdasági adatok ismertetését és összehasonlítását illetően a részrehajlás vádját elkerülendő legtisztességesebb a boszniai Szerb Köztársaságban működő Beruházási és Fejlesztési Bank adatait használni. A legutóbb nyilvánosságra hozott kimutatások ugyan 2019-ből származnak, de mindenképpen mérvadónak számítanak.
A fővárosi séta
A legnagyobb és immár egyetlen vajdasági magyar párt része ennek a hatalomnak nyolc köztársasági minisztériumi államtitkár és több tartományi segédtitkár révén, ezért kellett előre megszabott létszámban megjelennie a május 26-ai fővárosi tömeggyűlésen is, amelyet a hatalmi párt rendezett, és amelyet elmosott az eső.
Úgy járt a mostani hatalom, mint Miloševićék 1996 decemberében, amikor ugyancsak ellengyűlést, „kontramítinget” szerveztek. Szabadkáról ugyan magyarországi autóbuszokkal is szállították a minden bizonnyal itteni magyar tüntetőket, de erről egyetlen beszámoló sem látott napvilágot, a világhálón szorgalmasan jelentkező párttagok és aktivisták hallgattak. Az anyaországi autóbuszokról sem tudtak semmit, azok – egyes hírek szerint – egy magánszemély szervezésében érkeztek. Nyilván lottómilliomos lehetett, vagy az elhunyt gazdag amerikai rokon itteni örököse. Ha egyáltalán elmentek Belgrádba, ha nem csupán a mezei tagokat és szimpatizánsokat utaztatták.
Kurta-furcsa tanévzáró – megengedően kötelező Beretka Ferenc jegyzete
A Nova.rs hírportálnak nyilatkozva Milorad Antić, a Szakközépiskolák Fórumának elnöke kijelentette: szerinte „komolytalan és felelőtlen dolog” az utolsó pillanatban közölni, hogy vége van a tanévnek. „Már korábban is hangoztattam, hogy az intézményi rendszer csődöt mondott. Az intézmények a Ribnikar iskola esetében is maximálisan csődöt mondtak.”
Ezt támasztja alá az is, hogy Branko Ružić miniszter csak egy hét elteltével, komoly nyomás után nyújtotta be „visszavonhatatlan lemondását”, amely azonban jó időre „elkallódott” a képviselőházi procedúra útvesztőiben, mígnem jó két hét elteltével az illetékes testület „tudomásul vette”, majd megbízott oktatásügyi miniszterré kinevezte a Szerb Szocialista Párt eddigi tárca nélküli miniszterét, Đorđe Milićević parlamenti alelnököt.
A Bűnügyi és Korrupciós Kutatóhálózat (KRIK) információi szerint „Milićevićnek van legtöbb üzleti kapcsolata olyan emberekkel, akik ellen büntetőeljárás folyik”.
Szabad rablás
Az előrevetített szégyenteljesen alacsony felvásárlási ár hátterének egy részét, a szokásos politikai féligazság szellemében, a mezőgazdasági miniszter felfedte. Szerinte ugyanis Szerbia jelenleg hatalmas búzatöbblettel rendelkezik, és semmiképpen sem igazolt a parasztok által követelt kilónként negyvenkét dináros ár. Arról azonban nem esett szó, hogy a tavaly miért szállítottak magánvállalatok Egyiptomba kiváló minőségű búzát, majd amikor kiderült, hogy baj lesz a liszt- és kenyérellátással, komoly mennyiséget importáltak (ugyanazok a hatalmi párthoz köthető cégek) Magyarországról jóval silányabb minőségben.
Hova lett…?
Az egyébként értelmiségi családból származó kommentelő abbéli elkeseredésének adott hangot, hogy bár számtalanszor megpróbált már beszélni idős szüleivel, akik végtelenül fel vannak háborodva, és megalázva érzik magukat a jelenkorunkat sújtó gazdasági és megélhetési nehézségek miatt, de ha választások jönnek, ismételten és büszkén adják le a voksukat a regnáló hatalom mellett. Aktuális egzisztenciális helyzetüket sohasem az államhatalommal hozzák összefüggésbe, hanem álmagyarázatokra hagyatkoznak. Ha megpróbálja őket a tényekkel szembesíteni, elutasítják, sőt ostobának minősítik. Az sem érdekli őket, hogy az unokáik már rég külföldön élnek, és sohasem jönnek haza.
Pedig ők is lehettek azok, akiket a hozzátartozóik a kilencvenes években, a tüntetések során a saját testükkel védtek. Anyák és asszonyok a fiaikat és a férjeiket, hogy ne hurcolják el őket ágyútölteléknek a térségi – hivatalosan nem létező – háborúba.
Márpedig a vérnek folynia kell
A szerbek nélkül is. A választásra jogosult 45950 polgár közül 1567 járult az urnák elé áprilisban, közülük tizenhárman voltak szerbek. Ez körülbelül három és fél százalékos részvételi arány… Albin Kurti, Koszovó miniszterelnöke nem hagyott kétséget afelől, hogy a három és fél százalék ellenére legitimnek tartja az eredményt. Ami azért egy vicc, lássuk be. De hát a választásokat kiírták, megtartották, lett egy eredmény, az élet megy tovább…
Nem is történt semmi mindaddig, amíg Aleksandar Vučić biztonságban érezte magát és a népszerűségét.
Azonban, amikor kiderült, hogy a május eleji két ámokfutás után elkezdődött erőszakellenes megmozdulások egyre nagyobb tömegeket vonzanak Belgrád utcáira, meghirdette a maga „ellentüntetését”. Ezt a rendezvényt tartották meg pénteken a szerb fővárosban. És, hát, akadtak vele gondok. Először is, hiába akarta Szerbia ura, hogy „minden idők legnagyobb demonstrációja” legyen az összejövetel, sehogyan sem sikerült a kijelölt számú buszt feltölteni, pedig ígéretek és fenyegetések garmadájával igyekeztek rábírni az embereket a belgrádi kiruccanásra. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, a nagygyűlés napján Belgrádban szakadt az eső, így még azok is menekülőre fogták a helyszínen, akik egyébként részt vettek volna a demonstráción, amelyről mellesleg menet közben kiderült, hogy nem valami mellett vagy valami ellen szerveződött, hanem egyszerűen azért, hogy Aleksandar Vučić megbizonyosodhasson: szereti őt a nép. Még a magyar külügyminiszter is odarepült Belgrádba, hogy támogatásáról biztosítsa őt ékes (?) szerb nyelven elmondott beszédében.
És még mindig menthető lett volna a helyzet, elvégre az esőt nem lehet pártutasítással irányítani, de még a felmondással való fenyegetés sem hat rá – viszont a „minden idők legnagyobb nagygyűlésének” másnapján, ugyanolyan pocsék időben, az erőszakellenes megmozduláson szemmel láthatóan többen gyűltek össze, mint Vučić hívó szavára.