További egészségügyi szolgáltatások végzését ruházná át a Köztársasági Egészségügyi Biztosító a magánszektorra, természetesen a költségek az államot terhelnék, nyilatkozta Sanja Radojević Škodrić, a Köztársasági Egészségbiztosítási Intézet megbízott igazgatója.

„A tervek szerint egyes szolgáltatásokat átdobnánk a magánszektorba. Igény van rá, különösen most, a járvány idején. A folyamat úgy néz ki, hogy az Egészségbiztosítási Alap előbb javaslatot tesz, hogy mely vizsgálatok, kezelések lennének azok, ezt követően a Batut Intézet felméri és osztályozza a kapacitásokat”, írja Sveonovcu.rs. 

Az igazgató szerint az együttműködés a magán- és az állami szektor között kiváló. Hozzátette, hogy az Alap először a dialízist, a méhen kívüli megtermékenyítést, a hiperbár kamra használatát, illetve a szürkehályog műtétjének elvégzését tette lehetővé magánúton és az állami biztosító terhére.

A magánszektor árai azért drágábbak, mert a beszerzési ár is magasabb náluk, mint az állami intézményekben, amelyek központosított rendszerben végzik a beszerzést, ezzel olcsóbban meg tudják azt tenni. Az igazgató szerint a hiányossága a jelenlegi rendszernek az, hogy csak egy évre kötnek szerződést a magánklinikákkal, amely nem teszi lehetővé számukra a tervezést, mert nem tudják előre, hogy az állami Alapnak milyen szükségletei lesznek, mennyi beteget küldenek át a magánszektorba. Ezért javaslata szerint egy partneri szerződés megkötése lenne a megoldás, ami 5-10 évre is szólhatna.

Illusztráció (Pixabay)