Közel egy évszázada, 1927 óta választja meg az amerikai Time magazin az év emberét. Az esemény az évtizedek során világhírűvé vált, ma már valamennyi jelentősebb médium hírt ad róla, kit választott az újság az adott év legjelentősebb személyiségének.
A Time 2019 végén egy 16 éves svéd lányt kiáltott ki az év emberének. Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb győztese. Greta Thunberg környezetvédelmi aktivistaként vált valóban látványos gyorsasággal világszerte ismertté – ma már az internetes keresők elsőként az ő nevét dobják ki, megelőzve például a legendás Greta Garbót is. Mint az lenni szokott világhírű emberek esetében, neki is számos bírálója, illetve csodálója van. Kritikusai szerint ő csak egy játékszer, akivel a nagy (politikai, gazdasági) hatalmak manipulálnak, hívei szerint ő a Föld új generációjának hangja és szava. De én most nem is annyira a személyével szeretnék foglalkozni, inkább a jelenséggel, amelyet (reményeim szerint) megtestesít.
Tudós szakemberek paradigmaváltásnak neveznék ezt a jelenséget. Az évszázadok-évezredek óta uralkodó, de elsősorban a kapitalizmushoz köthető, jelenleg is domináns paradigma a lehető legegyszerűbben a következőképpen fogalmazható meg: többet! Mindegy, mekkora a fizetésünk, többet akarunk. Ha van házunk, kocsink, akkor nagyobbat, újabbat, szebbet szeretnénk. Ha megkérdeznék, hogy mit kívánunk az új évtől, szinte biztos, hogy valamiből többet akarnánk (valószínűleg elsősorban pénzből). Nemcsak az egyének szintjén van ez így, hanem – sőt! – a társadalmak, országok szintjén is. Ezt a fajta harácsoló magatartást ott általában fejlődésnek nevezik. Ha adott évben „x” százalék volt a GDP-növekedés, akkor a következő évben a cél csakis az lehet, hogy a növekedés annál nagyobb legyen. Ha a vállalat termelése vagy profitja „y” volt, akkor jövőre az csakis „y + 1” lehet. Több fát kell kivágni, több vasércet kibányászni, több repülőjáratot indítani, több fegyvert gyártani, több profitot termelni – többet, többet, többet! Az egész világ úgy viselkedik már évszázadok óta, mint a mesebeli kisgömböc.
Egy új hang, egy új paradigma van kialakulóban, amelyik (még ha egyelőre túl halkan, túl félénken, esetleg túl kaotikusan is) azt mondja: nem! Ez így nem folytatható a végtelenségig. Meg kell barátkoznunk az önmegtartóztatás, a lemondás, a szerénység és a kevesebb gondolatával. Azzal, hogy takarékoskodnunk kell a vízzel. Hogy kevesebb húst eszünk. Hogy nem több, hanem éppenséggel kevesebb repülőjáratot indítunk. Hogy kevesebbet utazunk, fogyasztunk, pazarolunk.
Ha Greta ennek az új paradigmának a megtestesítője és szimbóluma, akkor azt mondom, megérdemelten lett az év embere 2019-ben.
A cikk nyomtatott változata a Családi Kör január 9-ei számában jelent meg.
